Azoknak akik rendszeresen nyomon követik ezt a blogot egészen biztos nem meglepetés, hogy ezeknek a soroknak az írója egészen oda van az északi elektronikus zenékért. Ezért külön örülök, hogy novemberben végre új Röyksopp albummal gazdagodunk. A 2010-es Senior óta persze nem maradtunk teljesen Röyksopp nélkül, hiszen csöpögtettek nekünk morzsákat – elég csak a Running to the Sea-ra gondolni vagy éppen a Robyn -nal közösen készített mini albumra a ‘Do it Again’-re gondolni. A norvég duó a novemberben megjelenő ‘The Inevitable End’ címet viselő új lemezről úgy nyilatkozott mint ami ‘elröpít a mély űrbe és sötét energiát tartalmaz’ [dark energy]. Robyn [aki természetesen ezen az albumon is közreműködött] pedig úgy fogalmaz, hogy ‘a lemez meglehetősen szomorú, de semmiképpen sem hűvös, inkább szív melengető.’
Ennél érdekesebb az a bejelentés az együttes részéről, hogy ez az utolsó komplett albumuk, nem készítenek több nagylemezt, bár zenéket továbbra is készítenek!
“Úgy érezzük, hogy a tradicionális album formátumnak vége van! Az eddigi lemezeinkkel elmondtuk amit el akartunk mondani, és azt csináltuk amit csinálni akartunk! Nem fogjuk abbahagyni a zenék készítését, de komplett albumként ez az utolsó tőlünk.”
A lemez hivatalos megjelenési dátuma november 10. Dupla lemez és 180g nyomás, valamint egy letöltő kódot is tartalmaz a ‘The Inevitable EP Prologue’-hoz ami további 5 számot tartalmaz.
SIDE A1. Skulls |
SIDE B1. I Had This Thing |
Magyar árazást még nem találtam az angol ajánlott ár pedig 18 font.
van magyar árazás:
http://www.facethemusic.hu/royksopp/vinyl-lp/inevitable-end.html
Nagyon sajnálom, hogy nem csinálnak több albumot. 15 éve figyelem őket, folyamatosan hozták az egyedülálló Röyksopp-fílinget, de mégis mindig másként.