Az idei CES nekünk vinyl szerelmeseknek egy nagyon érdekes esemény lett. Az elmúlt években az volt a jellemző, hogy vinyl lemezjátszók, hangszedők és lemezek fel sem bukkantak, vagy csak nagyon kis számban. Ehhez képest az idei évben meglepően nagy volt a választék. A vinyl lemezek fellendülésével úgy látszik a gyártók is új lendületet kaptak, és visszaszálltak a ringbe. Kezdődjék hát a harc! (Persze csak képletesen!)
Először is itt pörgött a már 2012-ben bejelentett új Rega lejátszó az RP-8-as ami valami istentelenül gyönyörű lett, a források szerint a hangja is nagyon ott van a szeren. (Majd igyekszem egy külföldi teszt fordítását közölni.) Persze az ára is ennek megfelelő 4000 USD az Apheta hangszedővel szerelt változat és 3000USD hangszedő nélkül. A kép viszont (szerintem) magáért beszél! A Skeletal konstrukció speciális anyaghasználata minden eddiginél jobb rezgés elnyelést tesz lehetővé (a marketing anyag szerint). Az üvegtányér szintén egy különleges fejlesztés – három rétegből áll össze. Az ár/érték aránya pedig állítólag remek! Az biztos, hogy gyönyörű 😮
Azután itt a Kanadaiak (triartaudio) meglehetősen környezetbarát megoldása a bambuszból készült lemezjátszó a Block TA2 ami a Block TA1 (fantáziadús elnevezésű) hangkarral alkot tökéletes párost. 2500 USD a beharangozó ára. A kép ide nem fért de ha látni szeretnéd ezt a gyönyörűséget akkor klikk ide.
A Szlovén lemezjátszó tervező mester Franc Kuzma is hozott újdonságot, mégpedig a Stabi M nevezetű lemezjátszót. A 60kg-os jószág igen masszívnak néz ki – bár a belseje igen finom megoldásokat tartalmaz. A többi Stabi-hoz hasonlóan teljese feketében pompázik a lejátszó, az ára pedig még nem ismert.
A Basis Audio-tól egy új hangkart láthattunk ami a Superarm 9 névre hallgat és bizony betyár jól néz ki. Dupla tengelyes design és masszív súly jellemzi valamint teljes beállíthatóság. Az ára is újdonságos-magasságos 14.000 USD. A bemutatott modell jelenleg csak Basis lejátszókra rakható rá, de tervezik egy univerzális változat készítését is.
Természetesen a Pro-ject is képviseltette magát a kiállításon, őket pedig gondolom itthonról is jól ismeri mindenki, hiszen nagyon jó ár/teljesítményű eszközeik itthon is könnyen beszerezhetőek (sajnos nem mindenhol jó áron így nagyon érdemes megnézni a beszerzési forrást). A kiállításon többek között az új Phono Box DS+ MM/MC előerősítőt mutatták be, aminek talán érdekessége az LCD kijelző ami ugye az analóg világban annyira nem megszokott. Az előlapján 4 gomb kapott helyet. Ezeknek és az LCD kijelzőnek köszönhetően tudjuk egyszerűen és látványosan beállítani a filtereket, a terhelést, a gaint és mindent amire szükség lehet. 499 USD árával abszolút jó pozícióból indul, a hangjára meg kíváncsiak leszünk.
A Pro-ject természetesen kiállította a legnagyobb lemezjátszóját is a Signature 10-et ami 8000USD-t kostál, S-karral valamint nehéz és masszív tányérral, elektronikus sebesség állítással és meggyőző hanggal rendelkezik
Hangszedőből is felbukkant jó pár újdonság, az egyik ilyen a My Sonic Labs Signature Gold aminek az érdekessége a rendkívül alacsony ellenállása, (7300USD) valamint a My Sonic Labs Eminent Solo ami egy 7000 USD-s mono hangszedő a japán cégtől.
Lemezek terén is felbukkant néhány érdekesség az egyik a Roger Waters – Amused to Death újra kiadása. A lemez eredetileg 1992-ben jelent meg limitált példányszámban, ma egy-egy jobb állapotúért akkár 300USD-t is elkérnek. (Tehát éppen itt volt az ideje az új kiadásnak). Természetesen az új kiadás is az eredeti mester szalagokról készül, a felelőse pedig ugyanaz a James Guthrie aki az eredeti kiadásnál is bábáskodott, szóval minden adott a jó minőségű kiadáshoz.
Szintén érdeklődésre tarthat számot (én legalábbis nagyon szép kiadásnak találom) a Doors – Infinite különleges doboz kiadás. A doboz tartalmazza az összes Doors lemezt 45-ös!!!! fordulaton, amelyek természetesen az eredeti mesterszalagok felhasználásával készültek. Elvileg csak külön is meg lehet venni majd a dobozt (lemezek nélkül), ha valaki ebben szeretné tárolni már meglévő Doors lemezeit. Hivatalos megjelenés Február 5.-én, 12x200g formában. Figyelem mindösszesen 2500db készül, tehát érdemes előrendelni!!
A Roger Waters újrakiadást már nagyon vártam! Valami közelebbi infót tudnál róla írni, hogy ki adta ki, hol láttad megvehetőben stb?
A CES-en volt kint hallgatható példány, de a kiadó honlapján még coming soon volt, most az Acoustic Soundsnál látom, hogy előrendelhető, de ott egy nem túl soon dátum Október 15 szerepel! Link: http://store.acousticsounds.com/d/89109
Még egy szó a Waters lemezről: én már 1000Euroért is láttam eladót…
és persze már itt is előrendelhető:
http://www.facethemusic.hu/watersroger/vinyl-lp/amused-to-death.html