2013-ban a MOV kiadó rekordévet zárt, már ami az új kiadásokat illeti. 288 lemezt adtak ki a 2013-as évben, ami ha a hétvégéket nem számítjuk minden napra 1 lemez. Az utolsó felvonás erre az évre pedig a következő lemezekből áll:
Carrie – Original Soundtrack: Félelmetes de egyben dinamikus filmzene Marco Beltrami-től, ami nagyon jól illik egy igazi vinyl kollekcióba! Az első 1000db sorszámozott vérvörös lemezen. 180g, gatefold.
Peter Gabriel – Scratch My Back and I’ll Scratch Yours: Az “And I’ll Scartch Yours” lemez gyakorlatilag a második része a “Scratch My Back” albumnak. Az eredeti ötlet onnan jött, hogy Peter nem sima feldolgozás albumot szeretett volna hanem csereberében gondolkodott; “Én feldolgozom az egyik számodat, te pedig az enyémet”. Ebből a formából jött ki 2010-ben a “hátvakarós” lemez ahol Peter Gabriel adja elő zenésztársai és barátai számait, és idén itt a folytatás is ahol minden szívesség visszajár. Aki lemaradt az első lemezről az most szépen egyben veheti meg a kettőt 180g, gatefold 2LP formában.
Jimi Hendrix – Miami Pop Festival: A The Jimi Hendrix Experience élő fellépése a Miami Pop Festivalon amit Eddie Kramer rögzített 1968-ban. A 2 napos floridai fesztivál fő előadója volt Hendrix olyan dalokkal mint a Hear my Train Coming, Tax Free, Hey Joe… 180g, Gatefold, 2LP, számozott – 8 oldalas könyvvel amiben soha nem látott képek találhatóak a fesztiválról!
Gare Du Nord: A Holland-Belga jazz-funky csapat válogatáslemeze, újrakeverve a legjobb hangminőség érdekében. A számokat a csapat 2 szerzője Barend & Ferdi választotta ki, valamint felkerültek a Tarantino filmekben előforduló dalok is plusz néhány eddig soha meg nem jelent track is. 180g, 2LP, 500db-os sorszámozott limitált kiadás fehér lemezen. Abszolút kollekcióba való!
Alanis Morissette – MTV Unplugged: Az 1999-es lemez újra kiadása mivel az eredeti kiadáshoz nagyon nehéz hozzájutni. Az amerikaiak egyébként annyira nem szerették a softosabb hangzás miatt, de a világ többi részén elég jól szerepelt, főleg Brazíliában ahol az énekesnő legnagyobb példányszámban eladott lemeze lett. 1000db-os számozott, arany-vörös lemezek.
Robert Johnson – King of the Delta Blues Singers Vol1: Az 1961-es eredeti lemez újra masterelt kiadása ami a kiadó szerint hihetetlenül jól sikerült – Robert Johnson még soha nem hallatszott ennyire élőnek…180g
John Legend – Get Lifted: Szintén egy reissue a nehezen beszerezhető első nyomások miatt John Legend első lemezéből. A 2004-es lemezből világszerte 3 millió darabot értékesítettek és a US Billboard listán a negyedik helyig jutott. 180g
Stone Temple Pilots – Tiny Music…Songs from The Vatican Gift Shop: A harmadik STP lemez nagyon jó kritikákat kapott és bebizonyította, hogy a banda nem “egynyári” zenekar. 180g, 2500db számozott kiadás világos kék lemezre